Tisztelt Érdeklődő!

A polgári jog szerteágazó, egyben színes területein látok el ügyvédi tevékenységet magánszemélyek, illetve vállalkozások számára, ami elsősorban peres és peren kívüli képviseletet, okiratszerkesztést, jogi tanácsadást, cégbírósági ügyintézést, társaságok általános képviseletét jelenti. Külföldi tanulmányaimra (Humboldt Universität zu Berlin) is tekintettel fenti szolgáltatásokat német nyelven is nyújtom, ami jelentős külföldi, elsősorban osztrák és német Ügyfélkör kialakulását tette és teszi lehetővé.

Amennyiben tehát fenti területekről származó vagy azokhoz kapcsolódó kérdés, probléma vagy feladat okán kereste fel jelen honlapot, úgy jó helyen jár.

Hiszem ugyanakkor, hogy az ügyvédi tevékenység eredményes ellátása kizárólag bizalmi alapon működhet. Ezen bizalmi alapnak egyik legfőbb eleme az adott ügyvéd megismerése, illetve megismerhetősége. Ennek megfelelően a jelen honlap további alapvető célja a bemutatkozás. Ennek során pedig főként az általam teljesített és teljesíteni kívánt szakmai tevékenység bemutatása. Véleményem szerint ugyanis, ahogy az élet más területein, az emberi "oldal" legalább ennyire jelentős körülmény az ügyvédi tevékenység folytatása során is, különösen a már említett bizalmi viszony vonatkozásában.

Azoknak, akik ismernek, azoknak e honlap egyfajta összefoglaló tájékoztatás, akik még nem, azoknak pedig virtuális bemutatkozás. Hangsúlyozandó ugyanakkor, hogy a tényleges bemutatkozás vagy akár a konkrét ügy megítélése vagy megoldása kizárólag személyes egyeztetés útján történhet, jelen honlap tehát az ehhez vezető út egyik fontos állomása, amelynek elkészülte kapcsán ezúton is köszönetet szeretnék mondani a német nyelvű fordításért Gimesi Rékának, az angol nyelvű fordításért Steigerwald Beának, illetve a fényképekért Pölcz Klaudiának.

Figyelemmel tehát arra, hogy a honlapon elsősorban, mint egyéni ügyvéd mutatkozom be, így engedje meg Tisztelt Érdeklődő, hogy a következő, klasszikusnak számító szófordulattal éljek:


Ajánlom magamat!

Üdvözlettel:

dr. Szováti Szabolcs ügyvéd